Hírlevél

Hírek

Ipsos - Atmedia kutatás: a reklámok szerepe a korlátozás ideje alatt

Az Atmedia az Ipsos segítségével kvalitatív kutatást végzett a reklámfogyasztásról 2020. április 14-17. között. Az eredményekből kiderül, hogy a lakosság mai, speciális élethelyzetében a reklám szerepe a korábbiakhoz képest átértékelődött, és olyan insightok is kapcsolódnak hozzá, mint például az élet folytathatósága, a csökkenthető kiszolgáltatottság vagy az összefogás és a biztonság.

Sok elemzés és kutatás látott már napvilágot a megváltozott médiafogyasztási és vásárlási szokásokról, és az Atmedia most a fogyasztók reklámokhoz való viszonyáról is érdeklődött. A kutatást megelőzően ügyfelünk hipotézise az volt, hogy ebben a kiélezett piaci helyzetben a korábbinál hangsúlyosabban jelennek meg a különböző médiumok - TV, online, rádió - fogyasztásával kapcsolatos insightok.

A céloknak leginkább megfelelő módszernek az online fórum bizonyult, ahol a megkérdezetteknek lehetőségük volt átgondolni és alaposan, bőven kifejteni a válaszaikat, kifejezni a gondolataikat, valamint egymást is stimulálhatták a beszélgetés során. A fórumbeszélgetés 2020. április 14-17. között négy napig tartott, amelynek 28 fő, 18-59 év közötti résztvevője volt. A kutatás vezetője Balogh Sára, az Ipsos kvalitatív kutatási igazgatója volt.

A kutatás főbb következtetései fogyasztói idézetek formájában:
  • - „A reklámok, hirdetések egyfajta iránytűk a világban. A termékek, szolgáltatások útvesztőjében való eligazodásban segítenek. Most még fontosabbá váltak a reklámok, mert kevesebbet vagyunk, és kevesebbet nézelődünk a boltokban.”
  • - „A reklámok és hirdetések arról biztosítanak, hogy nincs még vége a világnak, az életről, az élet folytathatóságáról nyugtatnak meg.”
  • - „A reklámokban megjelenik az egész életünk, néha kifordítva, néha eltúlozva, néha viccesen, néha megindítóan, de a reklámok rólunk és a mi korunkról szólnak. Az a termék, szolgáltatás, márka, aki most ebben nincs jelen, az nem létezik.”
  • - „Most még inkább fontosnak tartom az összefogást, a mások segítését, felértékelődött bennem a szolidaritás fontossága. A reklámokból, hirdetésekből szerzett információkat tovább tudom adni másoknak, s így tudom őket ebben a nehéz helyzetben hasznos tudással támogatni.”
  • - „A reklámból szerzett tudás segítségével leküzdhetővé válik, csökkenthető a kiszolgáltatottságom.”
  • - „A jelenlegi időszakban más termékek és szolgáltatások váltak relevánssá a számomra, nem tudok velük kapcsolatban rutinból, megszokásból döntést hozni. A reklámok és hirdetések hatékonyan segítenek ebben.”

Az Atmedia-Ipsos kutatásának konklúziója szerint a reklámok szerepe megváltozott, átértékelődött, felértékelődött.